Unsupported language (hu_HU), contact the server's administrator!
Available languages:
Minőségi díjak - Invest in Miskolc
Metro style IT megoldások Képzések Tréningek

Ipari infrastruktúra

Kutatás-fejlesztés infrastruktúra

Fejlesztési projektek


    A jelenleg zajló városi fejlesztési projektek mellett számos, befektetői érdeklődésre számot tartó nyílt projekttel várjuk Önöket.

    Az Avas szálló bemutatása

Díjak

2016. Befektetőbarát Település cím

2016. Befektetőbarát Település cím

Miskolc 2016-ban már harmadik alkalommal kapta meg a Befektetőbarát Településeknek járó elismerést, mivel sikeresen elvégezte és teljesítette a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) képzési programját.

A pályázati anyagokat a HIPA vezetői és külsős szakemberek értékelték, majd 34 magyarországi városnak és községnek ítélték oda a Befektetőbarát Település címet, köztük Miskolcnak. A város korábban 2009-ben, majd 2012-ben szintén kiérdemelte ezt az elismerést.

2014-ben az év befektetőbarát ipari parkja a Miskolc Déli Ipari Park lett.

MIDIP

A nyolc kategóriában kiosztott elismeréssel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) azokat a cégeket díjazta, amelyek a 2014. év beruházási döntéseivel és eddigi elkötelezett magyarországi tevékenységükkel kiemelten járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.

A Miskolc Déli Ipari Parkban (MIDIP) az elmúlt évek legnagyobb zöldmezős beruházása valósult meg azzal, hogy a Takata vállalat Miskolcra költözött, és mintegy 1000 ember számára ad munkát.

2012. Befektetőbarát Település cím

2012-ben Miskolc városa a Miskolc Holding Zrt.-n keresztül először pályázott a HIPA-nál a Befektetőbarát település címre, sikeresen. A 2012 szeptemberében indult program célja az volt, hogy elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával készítse fel a településeket a nemzetközi és hazai beruházások fogadására. A befektetésösztönzéssel, településmarketinggel és a befektetőkkel való kommunikációval is behatóan foglalkozó kurzus 3 szakmai modulját Egerben és Budapesten tartotta a Hivatal.

Miskolcot 2008-ban a Financial Times fDi Magazinja a befektetésre javasolt 25 legvonzóbb európai befektetési helyszín között 16. helyen rangsorolta. 2010-ben Miskolc az fDi Magazin versenyén még kedvezőbb helyezést ért el.

ITD Hungary

A Financial Fimes fDi Magazinja 2009-ben is meghirdette a „European Cities and Regions of the Future” című pályázatot melynek célja, hogy megjelölje és fókuszba állítsa a fejlesztéspolitika szempontjából legvonzóbb városokat és régiókat. Miskolc immáron második alkalommal nyújtotta be pályázatát a kétévente megrendezésre kerülő versenyre.

2010-ben befektetés-ösztönzés kategóriában nevező európai városok és régiók közül Miskolc a független nemzetközi szakértő zsűri értékelése alapján Közép-Kelet-Európában a 4. helyezést érte el és a kevesebb, mint 250.000 lakosú „mikro" városok között szintén 4. helyen rangsorolták.

A rangsorolás jelentősége, hogy Miskolc immáron második alkalommal szerepelt sikeresen a FT fDi Magazinjának versenyében, amelyet a befektetők egyfajta iránytűként is értékelnek.

A városok és régiók pályázati anyaga mellett a Financial Times magazin stábjának kutatásai képezték a döntés alapját. A befektetés-ösztönzés kategóriában a zsűri a városokat és régiókat az alábbi szempontok alapján rangsorolta:

  • legfontosabb kezdeményezések és programok a befektetések ösztönzésére,
  • a város húzóágazatainak bemutatása különös tekintettel a befektetési lehetőségekre,
  • a befektetők részére kínált támogatások és azok tipikus összege,
  • jelentősebb infrastruktúra és városfejlesztési projektek,
  • támogató, befektetőbarát önkormányzat, „egyablakos ügyintézés” megléte.

2009-ben Miskolc átvehette a ITD Hungary Zrt. oklevelét a Befektetőbarát Településekért Programban való sikeres részvételért.

ITD Hungary

Miskolc 2009. november 6-án vette át az ITD Hungary Zrt. oklevelét a Befektetőbarát Településekért Programban való sikeres részvételért, melynek célja az volt, hogy az önkormányzatok szakemberei testre szabott segítséget kapjanak ahhoz, hogyan fejleszthetik településüket versenyképes befektetési helyszínné. A „Befektetőbarát” minősítés megítélésével a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) Miskolc – Magyarországon is példaértékű – befektetés-ösztönzési rendszerét, valamint a befektetés-szervezéssel foglalkozó stáb felkészültségét ismerte el.

2009-ben Miskolc bürokrácia csökkentése kategóriában Európai Vállalkozás Díjat nyert, egyetlen kelet-európai nyertes pályázóként.

2009-ben Miskolc bürokrácia csökkentése kategóriában Európai Vállalkozás Díjat nyert, egyetlen kelet-európai nyertes pályázóként.

Az Európai Bizottság által 2005-ben alapított "Európai Vállalkozás Díj" azokat a kiváló kezdeményezéseket ismeri el és jutalmazza, amelyek regionális szinten támogatják a vállalkozói tevékenységet.

Az európai vállalkozókból, vezető üzletemberekből és tudósokból, valamint az Európai Bizottság és a tagállami kormányok képviselőiből álló zsűri 2009 januárjában ült össze Brüsszelben, hogy a 350 beérkezett pályázatból kiválasztott, öt kategóriában induló 47 pályamunkát kiértékelje. A zsűri 13 pályázatot juttatott a verseny döntőjébe, melyek között egyedüli magyar, és egyben kelet-közép-európai pályázatként szerepelt a Miskolc Holding Zrt. ANTI-BUREAU projektje. A végső eredményhirdetésre 2009. május 13-án került sor Prágában, az Európai kkv-k hetének záróünnepségén.

Az ANTI-BUREAU projekt a miskolci önkormányzat vagyonának központi kezelését és a szolgáltatásokhoz való egyszerűbb hozzáférést célzó törekvéseit mutatta be. Ennek főbb lépései az átláthatóbb és hatékonyabb működés, színvonalasabb szolgáltatások, egységes irányítási rendszer kialakítása, áttekinthetőbb és egyszerűbb ügyintézés elérése az önkormányzati vagyon vállalkozói szemléletű kezelése által. A program eredményeként a korábban túlméretezett bürokratikus rendszer egyszerűbbé és költséghatékonyabbá vált, valamint eredményesebb lett az ügyfelek problémáinak megoldása, csökkentek az üzemelési költségek, gyorsabbá vált az ügyintézés folyamata.

Miskolc Versenyképes befektetési helyszín, a Financial Times ajánlásával

Miskolc Versenyképes befektetési helyszín, a Financial Times ajánlásával

2008-ban a Financial Times fDi magazinja kiemelten vonzónak nyilvánította Miskolc gazdasági térségét a közvetlen külföldi tőkebefektetések szempontjából. Az európai városok között kétévente meghirdetett versenyen a szakmai zsűri Miskolcot az értékelési szempontok alapján a leginkább javasolt 25 befektetési helyszín között a 16. helyen rangsorolta.

A szakmai zsűri a díjjal Miskolc gazdasági potenciálját ismerte el, amelynek legfőbb elemei:

  • kiépített ipari infrastruktúra, összközműves iparterületek megléte,
  • kedvező logisztikai adottságok,
  • munkaerő rendelkezésre állása,
  • a városban lévő felsőoktatási és kutató intézmények, mint tudományos háttér,
  • a város gazdasági potenciálja,
  • előkészítés alatt vagy folyamatban lévő fejlesztési projektek